Tizenkét éves voltam és egy fagyos januári hajnalon,elment...Lábújhegyen,mert nem akart felébreszteni...Ketségbe estem.Gyermek szívem hirtelen felnött.Kerestem a határozott inteseit,a meséit,a vidam kacagását,a szeretetet a köténye illatát...És megtalátam...Az igazgyöngyös fűlbevalóban,amit anyjától kapot,és nekem adott,a fűszeres készletben,melyikben kávét tartogatott a nászutamra,a csillagos égben honnan érzem tekintetét,a nyári kertben hól megtaláltam köténye illatat,magamban,ahol lakik és rajtam keresztűl szereti lányaimat,unokaimat.Itt van bennem ,körülöttem,itt volt mindig:az első szerelemnél,a ballagasomon,az eskuvőmön,a szűléseknel,unokáim szuletésénél...Szeretett és vigyázott ránk,intő és szelíd szeretettel...és bíztosan ott lesz majd ,mikór én is elmegyek, lábújhegyen,hogy unokáimat fel ne ébresszem.
Elindulanak.Csillag vezette oket,csllag es vagy...hogy meglassak es imadjak Ot...Milyen olthatatlan vagy,renduletlen hit vezerelte,hogy megtalaljak,ajandekot adjanak neki...csak egy gyermeki mosolyert .Vajon most elindulnank egy csillag utan az ismeretlenbe...Mennenk ,hogy megtalaljuk a Gyermeket...vajon?
Idotlen idok talalkozasa...Egy masodperc a mult es a jovo kozott,a vegtelen jelen.Meg egy ranc a szemunk sarkaban,egy ezust hajszallal tobb...Es mulik eletunk.A jot magunkal visszuk,a rosszat probaljuk hatunk magott hagyni es remenyekkel,tervekkel lepjuk at az Uj Esztendo kuszobet,harangzugas,fegyes tuz jatekaban
