Karácsonyi fohász

Megfürdött lelkem a gyermekek tiszta tekintetében,leáztattam róla régen befórott sebek pörkjeit...és könnyebb lett,tisztább a dal az ajkamon...és lehet a szobám nem ragyog úgy mint más ünnepek előtt,lehet a kalács sem olyan foszlós,de szívembe fehér havas úton érkezett a betlehemi kis Jézus...szeretet szárnyán szállt be lelkem barlangjába,hogy békét és boldogságot hozzon,hogy fényt gyújtson és melegséget...Maradj még kicsi láng,hátha elolvadnak sugaradtól e fagyos világ jégvermei...szépséggel és jósággal gyógyítsd  és tápláld szeretettel  éhező lelkünket...mert ott belül még jók vagyunk...csak le kellene sikálni az élet porát tiszta gyermeki lelkünkről 

Adventi levél

Földig hajtom elöttetek lelkemet,mert felemeltetek és megmutattátok nekem Isten kegyelmes arcát...a ti szemetekben rám ragyog az ő végtelen,feltétel nélküli szeretete...gyermeki őszinteséggel tükrözitek a szeretetet és gondoskodást,amit kaptok,és megfürdik lelkem az üditő szeretet fürdőben...erőt adtatok a szürke hétköznapokhoz.Hozzon nektek a most születő kis Jézus egészséget és szeretetet...és ha majd ...valamikór,csak egy dalfoszlány is eszetekbe jut a karácsonzfa alatt,és elénekelitek a ti gzermekeitekkel,már nem volt hiábavaló az én jelenlétem közöttetek

Adventi gondolatok

Két utolsó aranyló levelével búcsúzott el az ősz...könnyes ágaival kopogott ablakomon a barackfa és reggelre fehér kucsmát húztak homlokukra az erdők.Hideg csend borult a dombokra,füstölgő kémények merednek a szürke ég felé...Valahol egy magányos farkas vonít  a csendben..Mécses után nyúl.megborzadt lelkünk ,hogy fényt gyújtson és meleget.Közelebb kellene húzódni egymáshoz,hogy jusson mindenkinek a fényből és melegből,hogy érezzük a másik lelkének rezgéseit és majd Isten tenyerére emel és betölti fénnyel kihűlt szívunket,mint egykor a hideg barlangot.

Hála

Táplálom lelkemet...szép szavakkal,gyönyörű dalokkal,Isten csodálatos teremtett világával...,érzésekkel és érzelmekkel...Isten tiszta tekintete simogatja arcomat,mint őszi  napsugár az elalvó világot...tenyerére emel,hogy jobban lássa lelkemet és dédelget,mint jó anyám ,ha láz gyötört...Most érzem és lehet,hogy értem is határtalan szeretetét...meleg van és Ő ragyog rám a gyermekek arcáról ...Szememből öröm könnyek gördülnek ,imára kulcsolom két kezem és hálát rebeg kiszáradt ajkam...köszönöm Uram tenyered meleg szeretetét...simogatásodat ,oltalmadba ajánlott lelkemet mit még anyám előtt szerettél...köszönöm a fényt amit szemem elé gyújtottál Uram,hogy lássak is

,,Befonnak egyszer téged is,valami pompás koszorúba,,

Most lelkünk összeér a múlttal és lapozzuk megfakult emlékeinket.Arcok,hangok,ölelések,simogatások villannak meg a pislákoló gyertyák meleg fényében...és itt vannak velünk azok akik már rég átlépték a világunk határait...Angyal szárnyukkal simogatják megfáradt lelkünket...hitet és reményt adnak Megtisztitják régen kiszáradt könnyeink forrását,hogy tisztára moshassuk benne megfakult lelkünket...mert...,,legárvább,akinek még halottai sincsenek,,

Tökéletes nap

...és vannak napok,amikor Isten megérint ...tenyerével simítja lelkünk ráncait,elfáradt homlokunkra leheli szeretetének csókját...és olyankor megfoghatatlan boldogság járja át lényünket,engedjük,hogy összeérjen lelkünk és öröm ünnep van...fehéren villannak meg körülöttünk az angyalok és meglátjuk őket egy egy gyermek csodálkozó szemében...és akkor is úgy kelt fel a nap,mint máskor,lehet,hogy nem is ragyog,de Isten  simogató tenyerén meleg van...

Kön(n)y(v)ek

...mert van mikor a könnyek a lelkemből folynak,és nem hagynak nyomot az arcomon...valahol bent áztatnak és mosnak tisztára,mint barlang sötétjében búvó patak...és olyankor kitörnek belőlem a tisztára sírt
gondolatok...de ajkamon nem akad szó ,csak dal...és olyankor a legtisztább a hang,mert lelkem legjobban megőrzött pólcáról veszem elő régen összetapadt oldalas könyvemet

Kötéltánc

Miért horzsoljuk egymás arcát simogatás helyett...miért marjuk szavakkal egymás lelkét,biztató szó helyett...miért nem tudunk úgy nézni egymásra,mint ahogy Isten szeme néz ránk egy egy ártatlan gyermek szemével...Hol,életünk melyik döccenőjén hull le rólunk az Isteni szeretet amivel mindnyájan érkeztünk,hol öltünk magunkra álarcot hogy szebbnek jobbnak látszódjon elnyűtt lelkünk ...kinek játszuk ezt a kötéltáncos színjátékot ,mindig attól félve,hogy leesik rólunk az álarc,vagy a vékony zsinegről lecsúszik törékeny lényünk...Mert,,Befonnak egyszer téged is ,valami pompás koszorúba,,...de addig ...Isten mosolyogva nézi,tehetetlen színjátékunkat.

Októberi altató

Lassan,észrevétlenül lopta be magát az ősz a szívembe,mint egy régen elmúlott szerelem emléke...és most itt van,teljes pompájában, szomorkás hangulatával, színeivel és illataival...suhogó csendjével. Megtelik vele a lelkem, gyönyörködnek szemeim és fürdik arcom a tiszta ég kékjében, a simogató szelíd napsütésben...Holdfényes éjszakákon,suhogó levél esőben, szerelmes szarvasok nász dala szakítja meg az egyhangú csendet...valahol, madár riad meg az ágak között...béke szállt az erdőre,andalító,alomba ringató béke...a szél altatódalt dúdol a Földnek...és elfáradt lelkünknek.

Pillangók

Pillangókat kergettem Pannival és az Ősszel...megfürdött arcom a napsütésben,lelkem az őszinte gyermek isteni tekintetében.Szemeim pihentek a magas kékségbe,lábaim rögökbe támaszkodtak...boldogságos dal fakadt ajkamon...élek és érzek.Látom és hallom Istennek szépséges teremtett világát,ereimben érzem az élet lüktetését ...lelkem szeret.Isten tenyerén emel az őszi napsütésbe,hogy melegedjek...még

Őszi gondolatok

Sötét felhőktől nehezedett meg a szeptemberi ég végtelen kékje...A dombokon sárguló leveleiket siratják a tölgyek,ágaikkal kapkodva az őszi szélben.Ijedt cinegék keresnek menedéket a pirosló bokrokban .Esik...Az ősz uralmába veszi az erdőt,szél kezével tépássza kincseit,esővel öntözi a megsárgult avart...állatait szállásukra terelgeti....Valahol egy szerelmes szarvas bőgi nász dalát a süvítő szélbe.Álmosan kopog a végtelen eső ,tisztára mossa poros útjaink..és a lelkünk...

Lelkem polcai

Lassan száll le az augusztusi alkony a kisvárosi állomásra, bíborvörösbe öltöztetve a siető utasok ruháját. A vonat nyögve vonszolja magát a nyári naptól felforrósodott síneken... Fáradt, egyhangú arcok bámulnak némán egymásra és önmagukba.

Gondolatok kergetik egymást, lelkem legmélyéről és elmém legelrejtettebb polcairól, mert valahol, legbelül hordozom egész eltelt életem és vannak pillanatok, amikor előtörnek, erőt vesznek rajtam régen elmúlt érzelmek, érzések, titokzatos lelkek.

Édesapám… Boldognak indult életem meghatározó decemberén egy utolsó csókot lehelt alig eszmélő gyermekhomlokomra, és kilépett ebből a világból. Emlékeim első Karácsonya, az a nélküle töltött szomorú Szenteste, amikor mindenki nyelte könnyeit, ott, abban a szobában, ahonnan csak pár nappal azelőtt kísérték utolsó útjára. Kint hó hullott, bent a karácsonyfa gyertyái édesanyám és nagyszüleim fájdalomtól eltorzult arcát világították...Ők mosolyogtak, hogy én ne érezzem a fájdalmas űrt, amit apám halála hagyott maga után. Ajándékot bontogattam, édesapám utolsó karácsonyi ajándékait.

A vonat nyikorogva fékez. Kicsi falusi állomás. A nyár végi nap még visszasüt a hegyek mögül. Holnap jó idő lesz, mondaná nagyanyám. Hány naplementét néztünk együtt a küszöbről, dohányvirágtól és violától illatos nyári estéken. Hányszor figyeltük a lángok játékát a falakon és ő mesélt: édesapámról, háborúról, régi idők boldog és keserves emlékeiről. És egy fagyos januári hajnalon ő is elment. Lábujjhegyen, nehogy megijesszen.

Tizenkét éves voltam, gyermeklelkem megrémült. Akkor észleltem először a tehetetlenség szörnyű érzését.

Kerestem őt, kerestem dédelgető simogatását, a hangját, a meséit, az intelmeit, a köténye illatát. És megtaláltam: az utolsó habos kalácsban, amit a temetés után fedeztem fel a konyhaszekrényben, a szélben, a tűz játékos duruzsolásában, a fűszeres készletben, miben valódi kávét tartogatott a nászutamra, az igazgyöngyös fülbevalóban, amit anyjától örökölt, a nyári kert fűszeres illatában... Féltve őrzöm lelkem levendulaillatos polcain unokáim számára, míg el nem megyek én is lábujjhegyen, hogy én se ijesszem meg őket.

Kint az éjszaka észrevétlenül lopózott a tájra. A völgyben egy falu árnyai fölé Isten millió lámpást gyújtott az égre és fényt lelkünkbe, hogy ne féljünk.

Mert igen, féltem! Féltem a sötétben, féltem az egyedülléttől... Nagyanyám halála túl nagy űrt hagyott még zsenge lelkemben. Félelem költözött a mesék, szép esték, játékos gondtalanság helyébe. Rémülten szaladtam el a csillagos ég ismeretlen magassága elől. A csendben hangok, bútorok reccsenése riasztott fel álmomból... imába és a könyvekbe menekült törékeny lelkem, és ez lett életem meghatározó szakasza. Életet, álmokat tanultam...

Mozdonysípolás töri meg a kerekek egyhangú zaját. Megállunk. Siető, álmos utasok szállnak fel, friss hűvös levegő áramlik a nyitott ajtón. A telehold éppen az arcomra süt. Már nem félek. Már nem félek a csillagos égtől, a magányos éjszakáktól, mert megtanultam szeretni...

Örök játszótársam, életem jóságos társa megtanította nekem, hogy az élet egy játék. És játszottunk szerelmet, teremtést, boldogságot és boldogtalanságot. Játszunk Életet. Éreztem forró, mindent elsöprő szerelmet, lágyan átölelő, meleg és állandó szeretetet... Testem életet táplált és ringatott, kétszer újraszülettem vérben és fájdalomban, mint a Főnixmadár. Elestem és felálltam, mert ott volt mindig mellettem az én biztos támaszom.

Eddigi életem végigpörög bennem, mint filmkockák egy régi diavetítőből.

Az erdei séták, amikor úgy éreztük, hogy a hullámok összecsapnak fejünk fölött. Megnyugvást kerestünk és találtunk Isten csodálatos világában... Testet alkottunk Isten leheletére, otthont a házból, Istennek szállást építettünk legszebb templomában, a természetben...

Áldásos és áldott életemért adok hálát Neki, hogy rögöt érezhet meztelen lábam, hogy tekintetemmel simogathatom a teremtett világát, hogy karom ölelhet minden élőt, hogy felismerhetem az Ő tekintetét az ártatlan gyermek szemében, hogy beszélhetek úgy, hogy szavaimmal mondjak is, úgy nézhetek szememmel, hogy lássak is...

Kelet felől világosodik az ég alja. A hold nyugodni készül. Útitársaim békésen szuszognak körülöttem. Csend és nyugalom honol a robogó vagonban. Lehunyt pilláim alatt féltve hordozott képek, illatok és hangok, ott rejtőztek el ember és világ elől...

Ajándéka vagy bűnhődése megérett lelkemnek?! Hordozom magamban Isten leheletét, édesanyám mosolyát, nagyanyám meséit, édesapám örökifjú arcát, szerelmemet, gyermekeim első sírását, unokáim csicsergését. Egy hang emlékét, egy dallamot…

Mesék forrása, lelkemet simogató finom kezek – emlékeim. Bezárom majd, és elviszem őket magammal örökre lecsukódó pilláim alatt.

Valahol ott fent mosolyog ránk az Isten. Engedékeny, szelíd mosollyal, mint jóanyánk, ha csínytevésen ért. Mert szeret. Olyan végtelen, feltétel nélküli szeretettel, amit fel nem foghatunk... Szeret, amikor anyánk lelkébe leheli lelkünket, szeret, amikor erőt ad, hogy megszülessünk, szeret, amikor enged játszani, világot tanulni, szeret, amikor látni, hallani enged többet, mint ami látható, hallható.

Szeretetet ültet szívünkbe, és úgy küld ide, a teremtett világába, hogy árasszuk szét az Ő végtelen jóságát.

Testébe öltöztet, erőt és hatalmat ad, hogy szeretetével szeressünk...

Csakhogy valahol, amikor kinyílik tudatunk, lassan elfelejtjük küldetésünket és tudatlanul tesszük dolgunkat e világban... mindent, az igazi feladatunkon kívül. És Ő csak mosolyog... Mert szeret.

A nap pirosan bukkan elő a hegyek mögül. Harmattól csillognak a fűszálak. Hazaértem. Ismerős arcok köszönnek vissza az erdő aljában megbúvó állomás peronjáról. Friss levegő tölti meg tüdőmet. A jól ismert illatok, hangok simogatják kiéhezett lelkemet. Jó itt, jó hazajönni, jó dolgozni, megpihenni, sírni és nevetni, dalolni, szeretni... Élni!

Valaki értem is imádkozik

Pihentetem lelkemet az ősz sokszínű párnáján.Magamra húzom az ég borongós takaróját és álmodok hóesést,virágba borult cseresznyefát,forró napsütést.Megfürdött lényem a nyár záporában,lelkemet tisztára mosta a szeretet...mert Valaki értem is imádkozott..Nyitott könyv vagyok Isten kezében és Ő lapozza életem,lassan türelmesen,nehogy egy betű is kimaradjon, összetapadt oldalakat sietős durvaság nehogy szétszakítsa ...csak meg kell pihenjek szétnyitott tenyerén és megérzem,hogy Valaki értem is imádkozik.

Összetapadt lapok

Kitárult lelkem, mint régen  ottfelejtett könyv.Fájdalmasan nyitottam meg rég összetapadt oldalait ahol  vágyak érzelmek rejtőztek..Melengetem őket az őszi napsütésben, nehogy  elvékonyodott ,finom lapjait durva szavak kiszakítsák  Jóságosan simogatva olvassa kinyitott lelkemet az Isten és a szeretet...és ez így jó...Ámen

Szeptember

.. A hegyek ormain,még meg meg áll ,és bánatosan visszanéz a menekülő nyár...kergeti őt gazdag  nővére,megérett kincseit gyűjtve kosarába..Elviszi magával a madárdalt,az erdő illatát a rét és a kert virágait,lelkünkből a gyermekes ,felszabadult örömöt...Még soha nem sajnáltam ennyire,hogy elmúlik a nyár,pedig lelkem az őszben is szeret megfürödni,de féltem az elrepülő vándorok szárnyán szálló időmet.Lelkembe lopózott a gyönyörű színekbe pompázó régi emlékeket hordozó Szeptember,hogy vigasztaljon...mert  valahol,lelkem egyik illatos polcán, őrzöm magamban a nyár nap színű meleg emlékét.

Éjféli könyörgés

Vígasztald meg Uram,kérlek elcsüggedt lelkemet,segíts békét lelni békétlen szívemnek.Lássalak meg Téged a rögben,a fűben,a madárban,és társaimban.Találjalak meg telyes lényemmel és őrizzelek mindörökké lelkemben ,mert a Te képmásodban hordozom kölcsön kapott életem...Pecsételd szívembe a Te határtalan szeretetedet,hogy tudjam azt árasztani e csodálatos világra.Taníts engem alázatra,hogy meltósággal szólgálhassak,szerethessek,imádjalak...Ámmen

Hálaadás

Meztelen lábammal simogatom a rögös anyaföldet...karommal ölelem Isten teremtett világát,szememmel csókolom az életet...fűt bogarat,állatot és embert.Törékeny lelkemmel kapaszkodom Isten felém nyújtott szeretetében és kitör belőlem a dal,hogy hálát adjon Neki,e napért és a többiért,mikor érezhettem talpam alatt  a földet,láthattam a minden napi csodát,hallhattam szólítását.Hálát adok ,hogy érezhettem meleg szeretetet,perzselő,fájdalmasan gyönyörű szerelmet,hogy szívem alatt életet hordozhattam,hogy felismerhettem a gyermek szemekben az Ő tiszta tekintetét ,hogy engedett úgy nézni,hogy lássak is,úgy beszélni,hogy mondjak is ,úgy engedte lelkemet dalolni,hogy örömet csaltam elcsüggedt lelkekbe...hogy csendet lelhetek és csendet adhatok.Köszönöm.

Illatok

Első lélegzetünk illata,mikor e világba belesírtunk,anyácska tejszagú össze nem téveszthető nyugalmat és biztonságot idéző illata...napsütötte fenyves erdő,virágos rét méz illata,szeptemberek iskola illata,nagyanyánk rejtelmes szekrényének levendula illata...karácsonyok fenyőillatos kalácsa...szerelmünk bőrének bizsergető,édes illata...kisbabánk semmihez nem fogható,felejthetetlen illata,tengernek ,végtelenség illata,eső üdítő illata,tél fagyos illata,a templom csend és nyugalom illata...Isten kezének szeretet illata...életünk észrevétlen de meghatározó kísérői vagytok.

Augusztusi alkony

Fáradtan bukik le az áldott nap,violaszín felhők mögött...visszatekint még egyszer Isten gyönyörű világára.Aranyló búzatáblák örizik magukban örök emlékét...Golya kelepel ...erőt gyűjt a nagy útra...míg valami titokzatos,ellenálhatatlan belső hang,meg nem szólítja...menni kell...Naptól ,munkától megfáradt arcok köszönnek a szénatól roskadozó szekerekről Megkondul Isten házának imára szolító harangja és elcsendesűlve forditjuk lelkűnket az ég felé Lassan száll ránk az éjszaka,Isten szeretete gyújtja meg örökmécseseit az égen és a lelkünk sötétjében,hogy láthassunk.Az út pora őrzi  a nap melegét és lábaim nyomát...még....

Levendula

Nagymamám szekrényének illatozó,lila virága , álmodozásra hajló lelkem örökös kísérője...Vágytam rád,mint gyermek  a karácsonyi ajéndékra...őriztelek lelkem polcain,meséltem rólad unokáimnak...És most itt vagy,kertem dísze,lelkemet símogató ajándék...szeretetet rejtő kis lila virág,illatozzál nagyanyám dohányvirágai mellett,símogasson a napsugár,örvendj az életnek,és töltsd be lelkem polcait illatozó szeretettel

Utolsó kalács

Lelkem szekrényében illatozik nagyanyám utolsó kalácsa...mindörökre..Habos kalács ,olyan foszlós,illatos...keze munkája...Temetés után találtam rá...Gyermek lelkemből kiszakadt a mérhetetlen fájdalom...nincs többet a simogató,dédelgető kéz,hogy dagasszon friss kalácsot...hogy tanítson,óvjon és simogasson Próbáltam felidézni keze formáját,hangja lejtését.és megtaláltam,a kalács illatában,a csillagos égben,a tűz duruzsolásában,a lelkem levendulás polcain,hol jókedvű kacagásával vigyázza lépteim.Mindörökre.

Végtelen szeretet

Valahol.ott fenn mosolyog ránk az Isten...engedékeny jóságos mosolyal,mint jó anyánk,ha csínytevésen kapott...Mert szeret...olyan végtelen,feltétel nélküli szeretettel,mit fel nem foghatunk...Szeret,mikor anyánk lelkébe leheli lelkünket,szeret,mikor erőt ad,hogy megszülessünk..szeret,mikor enged játszani,világot tanulni,szeret,mikor látni ,hallani enged...többet mint ami látható...szeretetet ültet lelkünkbe.és úgy küld ide,e teremtett világába,hogy árasszuk szét végtelen jóságát....testébe öltöztet,erőt és hatalmat ad,hogy szeretetével szeressünk...csak,hogy,valahol,mikor kinyílik tudatunk,lassan elfelejtjük küldetésünket...és tudatlanul tesszük dolgunkat e világban...mindent, az igazi feladatunkon kívül...És Ő csak mosolyog...mert szeret

Születésnapodra

Jóságos társam,örök játszótársam.Elhitetted velem,hogy játék az élet és játszodtam veled boldogságot,bánatot,napsutötte ösvényen,vagy hófúvásban nyomodban lépkedve...Jó veled .Meleg fészkem öre vagy...ha szemedben csillog a fény,én nem félek ,mert fogod a kezem,mint régmúlt fényképről naivan mosolygó matróz ruhás pajtásom...Nyugalmat árasztó,bátorító támaszom,megköszönlek  tégéd Istennek,ki mellém teremtett és a méhnek,amely hordozott és szeretett.Játszótársa vagy lelkemnek,játszunk,hát életet,és játszunk majd halált.

Ritmusok

• Ritmusok vezérlik életünk,ősi,nem tanult ritmusok Ideje volt vetésnek,aratásnak,kenyér sütésnek,imának,születésnek és halálnak.Olyan természetes ,belülről fakadó ritmusos körforgásában éltünk...Isten szívével összhangban lüktetett életünk és jó volt,béke és elégedett harmónia uralta életünk....De valahol meghibásodott e tökéletes óramű...sietünk...nincs idő vetni,aratni,kenyeret sütni,gyermeket szülni és meghalni .Versenyezünk önmagunkal.nincs idő napkeltét várni,gyümolcsöt érlelni...nincs idő szeretni...és mert lelkünk még emlékszik az ősi körforgásra,visszavágyunk e tökéletes időtlén időhöz Isten szívének ritmusához

Várakozás

..Anyánk méhében  születésünk öntudatlan várakozása ,gyermeki versenyfutásunk az idővel.. a  nagy,szívszorongató szerelmes várakozások,szívünk alatt megmoccanó életre való türelmes ,álmokkal  reményekkel és félelmekkel teleszőtt teremtő várakozás...és az a végső,megnyugtató,pihenést és csendet hozó megállóban való várakozás.Utasok vagyunk az élet várótermében,mindig várakozva és vágyakozva,lelkünkkel tapogatjuk az időt,szemhéjunk alatt ott a kép,melyet dédelgettünk,véget nem érő időn át,kipillantva száguldó életünk ablakán..

Szent Iván éj

Lassan borítja ránk  puha bársonyát az éjszaka.A hegycsúcsra még vissza néz a nap ...maradna...Tücsök zenétől zeng a határ...egy egy szarvasbogár elburungozik a fák lombjai között...milliónyi csillagot gyújt az égen Isten keze,hogy ne botorkáljunk az ében fekete éjszakában...Titokzatos zajoktól rezzen össze lelkünk...valami régi,ösztönös félélem és gyönyőr kerít uralmába...Csend honól a főldön,csend és nyugalom...érzesek,érzelmek szabadúlnak ki és uralják lényünket.. lelkünk régen elfelejtett,,elrejtett titkai tőrnek útat ...Csoda váró,tündéres álmokat kergető éjszaka ez...tűzkerék gördűl a völgybe...és viszi magával titkainkat hogy felszabadúlva ujjongjunk a pirkadó hajnalban

Beszédes némaság

Van szótlan pillantás mely többet árul el legmélyebb érzelmekről,mint bármilyen gyönyörű szó...van kézfogás,van néma ölelés,mely jobban vigasztal,mint elrebegett ima,mert lelkünk szebben beszél pillantásunkban,érintésünkben,mint ajkunkon a legszebben megfogalmazott szó...mert Isten leheletével kaptuk érzelmeinket...és csak anyánktól tanultuk meg elmondani őket.

Tudtam-e

Tudtam és tudok-e akkor és úgy szeretni ahogy éppen szükség van...tudtam-e akkor adni kezet,mikor a kinyújtott kéz még nem fáradt el,tudtam-e úgy ölelni,hogy ne legyen teher,tudtam-e úgy csókolni,hogy ajkam lelket ne perzseljen,tudtam-e símogatni,lázas gyermek homlokot,hogy tenyerem nyugtató legyen,tudtam-e úgy szólni,hogy szavam ne üressen zengjen,tudtam-e énekelni úgy,hogy hangom lelket símogasson ...Nem tudom...De szeretetemben szerelmemben,kézfogásomban,csókomban,érintésemben,szavaimban,és énekemben őszinte lelkemet tettem,mert csak így volt érdemes,értelmes.

Álmaink

Valós,vagy elképzelt foszlányok...lelkünk rezgésére rezonáló villanások...régen bojongó lelkek látogatása,hogy nyugalmat,vagy nyugtalanságot ébresszenek szunnyadó lelkiismeretünkben...Leülepedett szennyektől való tisztulása lelkünknek...kísértő,visszatérő,vagy éppen boldogságot idéző pillanatok...éjszakaink titokzatos képei,érzései....álmaink Kísérnek,vagy kisértenek,legmélyebb titkainkat tárják elénk,hogy önmagunkba nézhessünk és megbocsássuk  bűneinket,megéljük eltitkolt vágyainkat...és felszabadultan élhessük napjainkat.

Kincseim,kínjaim

Lehunyt pilláim alatt hordozom eltelt életemet ...képek,színek,illatok,érzések és érzelmek...ott rejtőztek el,világ és ember elől...csak nekem...ajándéka,vagy bűnhődése megérett lelkemnek.Hordozom magamban Isten leheletét, anyám mosolyát,nagyanyám meséit, apám örök ífjú arcát ,szerelmemet,gyermekeim sírását,első mosolyát,unokáim csilingelését,egy pirosló alkonyat tücsök zenéjét.,egy dallamot..Kincseim,kínjaim...csak az enyémek,egyedül csak én láthatom, érezhetem őket .Mesék forrása,lelkem simogató finom kezei...emlékeim...Bezárlak majd és elviszlek magammal örökre lecsukódó pilláim alatt.

Pünkösd

Tavasz és nyár násza . Friss zöldbe burkolozik az anyaföld,virággal,illattal dallal diszíti fel magát a mennyegzőre ....És jövünk,mint téveljgő gyermekek ,sírva,esedezve ,jövunk haza...vonszoljuk elgyötört lelkünket,hogy vígasztaljon meg a Jó Anya...Mária áll rendületlenül.,szomorú es engedékeny anyai mosolyal nézi e megbojdult gyermek sereget...és meghallgatja kéréseinket,mindenikünknek külön,külön...és engedi,hogy tisztára sírjuk lelkünket,erőt ad és táplál szeretetével.Nem kér,nem követel,nem panaszkodik,csak ott van a csenben,és mindenkór hazavárja eltévedt,,szenvedésektől és bűntől meggyötört gyermekeit..Lábaink és könnyeink nyomát elmossák a nyári  zivatarok ,vadak veszik vissza jogos birodalmukat ...csak Mária áll és hazavár...mindig,és minenkit.

Alkonyat

Esteledik...az áldott nap hunyorogva tekint vissza Isten gyönyörű világára,aztán,lángba borítja az eget maga mögött.Az ég madarai feljebb repülnek,hogy még egy pillanatra láthassák,mint szerelmesek a búcsúzáskor...Tücsök zenétől zeng a határ,virágok emelik szépséges fejüket,hogy harmat csókot leheljen rájuk az alkony...Valahol messze kolompok hangja egészíti ki a tücskök zenéjét.Az ég szögletén Isten kigyújtja első lámpását...titokzatos csend uralja a világot...Csak az Isten vigyázó tekintete őrködik a mindenség fölött,hogy pihenésünk áldott legyen,

A mese

Ott a barlang sötétjében...a világ kezdetén,mikor még a szó is kevés volt,félelmektől és titokzatosságtól rettegve bújhattak anyjukhoz a gyermekek...és olyankor vajon mivel vigasztalta meg őket az ősanya...biztosan végigsimította kis kócos fejüket,magához szorította őket és ha még ez sem lett volna elég,elkezdett kevés szavaival mesélni ...álombeli képekről,állatokról,ismeretlen tűzről és hangokról...aztán mikor már kályha mellett várták a reggelt ,megszülettek az igazi mesék,a tündérek,a manók,a királyfiak és királykisasszonyokról...mert a gyermek mindig tele volt kíváncsisággal,félelmekkel,bizonytalansággal a mese amit a szülei mondanak neki,elűzi ezeket az érzéseket,és biztonságot teremt körülötte még ha kint vihar,vagy ágyú tombol...a gyermek benne van a mesében,ö a szépséges tündér,a legkisebb királyfi,aki éppen legyőzi a kint tomboló hétfejű sárkányt.A mese  menedék,bíztonság,szilárd talajt teremtő varázslat A mese gyermeklelkünk szép emléke,felnöttkorunk önbizalma,anyácskánk hangjának csengése örök gyermek lelkünkben

Gyermekeim születésnpjára

Kezdetben volt az ige. Kölcsön kaptam ártatlan  lelketeket,hogy testet öltsön szívem alatt  kicsi,törékeny lényetek...és mikór kitelt az idö,belesírtátok magatokat a világba és az életembe betöltve lelkemet és lényemet az anyaság aggodalmas gyönyörével...Jottetek valahonnan,és utatok van valamerre..csak kis időt kaptunk egymásból,hogy megtanitsatok az emberi legmélyebb szeretetre.Ajándékba kaptalak és örizlek titeket a lékemmel,míg utolsót dobban szívem...és tudom ,hogy utána is Vigyázzon rátok a csíksomlyói Szűz Mária,örizze meg lépteitek és lelketeket minen bajtól és fájdalomtól,mert oltalmára bíztalak,mikór szárnyat bontottatok,hogy megismerjétek Isten tremtett világát és az életet.

Esti ima

. Ó add  Uram,hogy szavaim ne sértsenek,se lelket,se Téged,ne terheljelek értelmetlen kérésekkel,köszönetet tudjak mondani,minden befejezett mondatom után...minden befejezett napom után,mikor szerethettem társamat,gyermekeimet,ismerős és ismeretlent,mikor szépségtől,szeretettől megszédülve ,dal fakadt ujjongó lelkemből,mert tenyereden hordozol és vigyázol rám..Érezlek és látlak mindenhol ...mert nekem is teremtetted a csodálatos világot és tettél engem őrnek,hogy vigyázzam a fényt,a pislákoló lángot,amit gyújtottál lelkemben,hogy lássalak.Eléd tárom Uram lelkemet,nézz rám ,mert tudom,hogy szeretsz.Amen

Virágok

Világnak diszes kelléke,ünnepeink,gyászunk,érzelmeink kíséröje tündérek ruháia,illatok, színek forrása,Isten csókjai  , virágok.Kinyílnak,illatoznak...de nem értünk,nem nekünk...csak teszik a dolgukat És mégis letépjuk,csokórba,vagy koszorúba fonjuk...egy kis ideig gyönyörködünk ,aztán elfelejtjük..De van,néha ,hogy legalább egy szírmot megörizünk az imakönyvünk lapjai közt...Emlékek...

Életöröm

Élettől,illatoktól,muzsikától zsong az áldott föld...ujjong a rög alatt a mag,kivancsian és boldogan dugja ki erőteljes üde fejét,hogy láthassa érezhesse e gyönyört...Aranyeső minden csepje Isten szeméből hullott öröm könny,mert gyönyörű világot teremtett nekünk...fészkükben fiókát melengetnek az ég madarai,páratlan trllákra tanitják őket,mig fáradhatatlanul táplálják naphosszat Szivárvany alatt bújnak meg az örök szerelmesek,csók izétől ,föld illattól megbódulva.És felzokog lelkemből az öröm ,dalt fakad ajkamról..látok ,hallok és érzek...Élek.

Kegyelem

Kitártam két karom ,kitártam lelkemet,nyitott szemmel és füllel figyeltem...És egyszer csak szemeim látni kezdtek,füleim hallani,lelkemben kigyúlt a fény ...Láttam,hallottam és éreztem,hogy körülöttem és bennen van Ő.Csodálatos teremtett világát betölti fénnyel,színekkel,illatokkal és érzésekkel..Ennyi kegyelemmel teli feltétel nélküli szeretet,csak Tőle jöhet.Szeret a fénnyel.a sotétséggel,a langyos napsütéssel,a csípős hideggel.Szeret,mert tényerével formált,és ott hordoz minket a világ végezetéig És akkor átöleltem a napsütéstől illatozó kékséget,a muzsikától zengő mindenséget ,a parányi bogarat,ami megpihent ujjamon,átöleltem Őt és lelkem legméljéből csodálatos dal fakadt...

Hajnal hasad

Elköszönőben,az éjszaka...még visszanéz...Csillagait gyűjti kosarába,egyet,egyet elhullat siettében.Még a csend uralja a földet és a nyugalom Még csak Isten szeme figyel...De valahol,egy ágon,felriad a madár,és először ijedten,aztán örömmel füttyül a még szendergő világra.Hasad a hajnal...piros és sárga fényt küld előfutárként az áldott nap...És érkezik,teljes pompájában,madarak dicshimnuszának kíséretében,friss szellő fuvallatával,érkezik az élet őre,őfelsége ,a világosság forrása.Még egy napra virradtunk,még egy ajándékot kaptunk a Nagy Istentől...Örvendezzünk neki,őszintén és önfeledten,mint az ég madarai,mint a rét virágai,mert  csodát birtokolunk...az életet

Az örök gyermek

..Valami mennyei nyugalomtól ragyog az alvó gyermek arca...ilyenek lehetnek Isten angyalai És ime, itt van közöttünk...játszik,eszik,iszik és figyel...Isten néz az ő szemeivel teljes,feltétel nélkuli bizalommal és szeretettel...Tanúl élni ...és ahogy nő benne a tudás,elfeljti az isteni szeretetet és emberé cseperedik .De valahol,mindnyájunk lelkében megmarad  ,még ha nem is tudunk rola.,ő ott van.Féltve  örizzük lelkünk méljén a tiszta szivű gyermeket,dudoljunk neki altatódalt,suttogjunk varazsmesét,hogy mindig legyen egy biztos menedék számunkra,egy tiszta,ártatlan helj a lelkünk legféltettebb ,legdrágább sarkában,ott ahová Isten csókolta ártatlan gyermek lelkünket ;mert ott lakik Ő mindörökké.

Csend

Csendben teremtette Isten a világot és első szaváig csend  honolt az univerzumban...csendben mocorog a kis mag a földben,az embrió a tojásban,míg torkából hang nem fokad és helyet kér e világban.Csendben mosolygott szívünk  alatt gyermekünk,míg fénytől,zajtól megriadva,bele nem sírta magát az életbe...A csend  az élet bölcsöje...és végső megállója ..És e két csend között zajlik életünkLehet ezért vágyik lelkünk és lényünk vissza az édeni csendbe...vissza az isteni allapothoz,hól a gondolatok érzelmek és érzések szabadon,hangtalanul vesznek körűl és kerítenek hatalmukba

Hajnali ima

Kék ég alatt,üde zöld fű felett,ujjong lelkem..Tiszta.öröm tölti be,valami megmagyarázhatalan szinte ember fölötti mámór...Élek...Ma reggel is felnézhettem Istenre,köszönthettem szeretteimet,hallhattam az ég madarait,dalra fakadhatott lelkemből a szó.Tiszta,szép gondolatok tölthették be elmémet.Átölelem e teremtett világot ,Isten gyönyörű ajándékát és nézem önfeledten,mint anya alvó germekét...Köszönöm anyám,hogy elfogadtad lelkemet Istentől ,és testet formáltál nekem.Köszönom Jóistenem,hogy tenyereden hordozoll és símogatsz lágy szellővel,napsütéssel,viharral,és szeretettel.Adtál nekem szemet,hogy lássak,fület,hogy halljak,elmét,hogy felfogjam csodáidat Ámen

Lelkünk

Testünk melyik részébe helyezte Isten lelkünket ..Hol rejtőzködik,hogy bántó szavak,gondolatok ne jussanak el hozza...Ott van a szemünkben, mikor.simogatja tekintetünkkel a kivirágzott almafát,gyermekünk,unokánk ragyogó homlokát.Ott van az ajkunkon,ha dalra fakad ujjongó szívünk...ha simogató szavakkal bátorítjuk Isten tenyeréből kicsúszott gyermekeit...ha szerelemes csókot lehel ajkunk,vagy imát rebeg  Ott van ujjunkon,ha simogató kézfogással fogadjuk a tévelygőt...ha gyermek arcokról könnyet,mosolyt simogatunk..ha utolsó álomra szenderült pillát zárunk le...és ott van szerelmünkkel,gyermekünkkel,helyettünk...Sokszor kínáljuk  nagylelkűen,vagy kétségbeesetten és sokszor féltve rejtegetjük,hogy bántó szavak,tekintetek ne sebezzék...Általa vagyunk a legkülönösebbek   e teremtett világban,mert Isten csak ránk lehelte szeretetét...Vagy mégsem ?

Képek

Valahol nagyon mélyen...valahol bennünk van egész eltelt életünk...és vannak pillanatok,mikor kitörnek belőlünk,erőt vesznek rajtunk az emlékek...régen elmúlt képek,érzések ..emberek,kik már rég csak lélekként járnak körülöttünk...Gyermekkorunk egy egy pillanata,úgy ahogy bevésődött lelkünkbe...az anyatej gyógyító melege...egy illat,egy érintés,egy hang....életképek...lelkünk szemeivel mindig bekukkantunk önmagunkba,és meglessük titkaink...feltépjük szunnyadó sebeinket.Mire vagyunk kíváncsiak...Mit keresünk....

Kiszabadulás

Régen kiszáradt ajkak ,pihenő ujjak bizsergető erintésének vissza-visszatérő emléke...egy mozdulatban,egy hanglejtésben újraéledt kisértő gyönyőr...lelket felkavaró ,nyugtalanságot ébresztő képek...Milyen rejtélyes árnyak kisértik gondolatainkot...milyen ki nem mondható titkok keritenek hatalmukba...láthatatlan szálak kötnek össze testük fogságából régen kiszabadult lelkekkel...Egyszer mi is igy szállhatunk könnyedén és szabadon a mindenség fölött...kisérve,kisértve,vagy vigyázva egy- egy testéből kiszabadulásra  váró ,vágyó lélekre...

Májusi ujjongás

Isten simogatja homlokom,langyos,szellő kezével ,joságos leheletére ezernyi virág bontja illatát,a szerelemtől megbódult madarak dicsérik jóságat...napsugár illatú gyermekhajábol fonnak osvényt a csillagok...Burungozó cserebogár hátán, májusfa szalagos ágárol felröppen gyermekkorom,Orgona illatú,csillagösvényes éjszakákon,mámoritó érzések,érzelmek,ébrednek fel lelkem legféltettebb bugyraiból...Május van...szerelmes diákkorom emléke...anyaságom boldog hónapja...Szépségtől,Isten mosolyától ragyogó Természet,fogadd el lelkem virágzó ajándékát...tegyél engem pecsétnek e termtett világ gyönyörű koronájára,hogy szemem,elmém és lelkem meglássa benne a lényeget

Elkésett reqviem,édesapámnak

Vajon milyen lennél most, 80 évesen...örök ifjú maradtál,mint mikor négy éves homlokomra lehelted utolsó csókodat...és kiléptél az életből...nem kísértél el első nap az iskolába,nem örvendtél velem az évzárómon,nem voltál ott a kicsengetésemen,nem vezettél az oltár elé,nem örültél az első unokádnak,aki a szemeiddel néz...Miért...miért hiányzol most jobban mint bármikór...miért szeretném megcsókolni öreg kezed,amelyik már 50 éve pihen...vagy mégis ott voltál mindenhól,csak nem mindig éreztelek...lehet,hogy fentről vigyáztál rám,lehet azért vagyok az Isten tenyerén,Te rendezted ott fenn így,hogy ne érezzem a hiányodat...és mégis,mégis nagyon hiánzzol

Érintések

Isten érintése,mikor anyánk szívébe helyezte lelkünket,édesanyánk ringató,életet adó szeretete,gyermekkorunk ,félelem űző meséi... első szerelmünk,első csókja,gyermekünk első mocorgása szívünk alatt...Egy felejthetetlen ,bátorító kézfogás...unokánk szótlan ölelése,lelkünket simogató szavak...párunk  ölelése,álmatlan éjszakákon,egy megriadt kis állat menedéket kereső simulása...és az utolsó...élettelen  pillánkot lezáró nyugtató simogatás...Életünk értelme,lelkünk éltető emlékei ezek.Legyen áldott a kéz, a száj,a lélek,amelyik  egyszer is megsimogatta megfáradt,meggyötört lelkünket,vagy testünket

Krisztának

Fehér ruhás,fehér lelkű kislány,készítsd szívedet...az Úr kopog rajta,engedd be,foggadd szeretettel és ápold,mint amilyen szeretettel fogadott és ápolt édesanyád mikor a szíve alatt hordozott.

Hétköznapi fohász

Elgyötört lelkemet vonszolom e sárgolyón...Valaki ott fenn szeret engem...tudom,érzem...de nem mindig értem...Csiszolatlan gyémánt vagyok Isten tenyerén...Ő látja bennem a jót amit elrejtett mélyen a szívembe...Segíts nekem Uram,csiszold ki lelkemet,legyek igazi gyémánt e csodálatos világban,amit Te alkottál,nekem és engem tettel koronának .Tisztítsd meg lelkemet,tárd fel elmémet,hogy mindig értselek,hogy megtaláljalak az embertársamban,a legkisebb fűszálban,a levegőben amit beszívok,mert érzem,hogy itt vagy,mindenben ami körülvesz és bennem.

virágba borúlt cseresznyefa

Föld felett,és ég alatt,felhök felé emeled menyasszonyi fátyolba burkolt büszke koronádat...Boldogság tölti be lelkemet...életet borított rád a napsugár.Örvendek a zsongó méhekkel,mert visszafordithatatlanul itt a kikelet,az élet,a szépség,az öröm forrása.

Feltamadott

Az éjszakát megtörte a fény,a csendet   hangok váltották fel...Győzött az élet a halál fölött,szürke,alvó földszínére kikelet fest színeket,madárdaltól zsong a kék eg...Feltámadott,valóban feltámadott...Eltörülte nyomasztó,fájó gyötrelmeinket,felnyitotta szemeinket a szépre,füleinket az igazságra,szívünket a szeretetre es itt marad velünk,nekünk...ha elfogadjuk,és akarjuk.

Nagypénteki fohász

Meghaltál Uram.Értem,miattam.Lecsuktad mindent látó szemeidet,és némán,pusztán hagytad a világot.Szerettél Uram...eltűrted ,hogy halálra kínozzalak,engedted,hogy megalázzalak,megtagadjalak,szabad akaratomból,amit tőled kaptam...Pedig szeretlek,és mégis szeget verek szent tenyeredbe,töviskoszorút teszek bölcs,mindent tudó homlokodra...Esendő,törékeny akaratom,nem birkózik meg a világgal,Nélküled...ne hagyj el Uram...halálodban se...mert csak Ember akarok lenni.

Passio

Ki vagyok én,hogy megérdemeljem Isten Fia születését és halálát...Ki vagyok,hogy elnézzem ,engedjem,hogy érettem halálra kínozzuk,megalázzuk,felfeszítsük...Uram,nem vagyok méltó,hogy értem szenvedj,és mégis nap mint nap mélyítem a sebet a szívedben...Korbácsollak méltatlan gondolatokkal és szavakkal...Uram,nem akarlak megfeszíteni...csak esendő testem és lelkem,tehetetlen...Ember vagyok Uram,a Te  képmásod,Te leheltél reám lelket,és adtál szabad akaratot...

Villanások

Egy egy pillangó szárnyán elillanó szép emlék...Egy illat,amit valahol meg anyácskád nyakán éreztél.Egy napsugár,ahogy játszik unokád homlokán.Egy vers foszlány,egy dallam.Erdők zöldülő virágos szőnyege,májusi cserebogár hátán burungozó gyermekkorod,holdsugártól megvilágított első csókod,gyermeked első sírása,nagyanyád utolsó szusszanása....Élet mind élet Egyszer majd,hosszú álmatlan éjszakákon,talán a legutolsón,így tárul elődbe életed fonala...És akkor nem az lesz a legfontosabb,hogy mennyi földi jót gyűjtöttel,hanem,hogy milyen érzéseket ébresztenek benned ezek a villanások...Ezzel csukod majd le fáradt szemeidet,azon az utolsó,örök éjszakán.

Tavasz,tavasz,gyenge tavasz

Langyos napsugár simogatja  megkeseredett arcunkat...Felpillantunk ,egy kicsit fennebb a sáros,hófoltoktól tarkított földről...És mar szemünket,homlokunkat is simogatja,mint jó anyánk elalvás előtt...valamikor réges rég.Madár dal ébresztgeti a földet...nyújtja ki álmos végtagjait a fehér hótakaró alól...Jön mar valahol ,Messziről jön a kikelet.Az első hírnökök már itt vannak.Fogadjuk őket,engedjük be elfáradt,megszürkült lelkünkbe.És kisimul ráncos homlokunk,és ifjúságunk önfeledt bohóságával szeretünk ismét.Csak emeljük fel szemünket a melengető napsugárra,es nyissuk ki füleinket a zenének ami körülvesz...mert jön ,lábujhegyen,jön a KIKELET

Bal

Ahogy feleszmelunk gyermeki almunkbol,arcokat viselunk arcunkon...Szebbet ,jobbat mint sajatunk?Az lenne az igazi  bal,ha sajat arcunkat raknank alarcunkra...Vajon magunkra ismernenk ?

Feher

Elso viraga a tavasznak,foldnek melengeto hideg takaroja,csillagok fenye.gyermek lelkenek tiszta szine...az elet elso ingecskeje es utolso leple,boldog beteljesult szerelem ruhaja angyali tisztasag szine,toltsd be lelkunket,takard el e vilag szennyet,szegyenet...hogy elhessunk egyszerusegben es tisztasagban

Haromkiralyok

Csillag utan csillag utjan indult harom ferfiu.Bizakodasban es hittben rendithetetlenek,szereteben hatartalanok...Ajandekot vittek magukkal,magukban...gazdagsagot,szeretetet, hitet.Es leborultak elotte,az orok Gyermek elott,es imadtak,tiszta lelekkel igaz hittel.Es a gyermek  ,isteni eg szemebol orom konnyek fakadtak mert vannak  igaz jo emberek...kiknek lelkuk jaszoly, hol mindig ott van az orok Gyermek.