Tizenkét éves voltam és egy fagyos januári hajnalon,elment...Lábújhegyen,mert nem akart felébreszteni...Ketségbe estem.Gyermek szívem hirtelen felnött.Kerestem a határozott inteseit,a meséit,a vidam kacagását,a szeretetet a köténye illatát...És megtalátam...Az igazgyöngyös fűlbevalóban,amit anyjától kapot,és nekem adott,a fűszeres készletben,melyikben kávét tartogatott a nászutamra,a csillagos égben honnan érzem tekintetét,a nyári kertben hól megtaláltam köténye illatat,magamban,ahol lakik és rajtam keresztűl szereti lányaimat,unokaimat.Itt van bennem ,körülöttem,itt volt mindig:az első szerelemnél,a ballagasomon,az eskuvőmön,a szűléseknel,unokáim szuletésénél...Szeretett és vigyázott ránk,intő és szelíd szeretettel...és bíztosan ott lesz majd ,mikór én is elmegyek, lábújhegyen,hogy unokáimat fel ne ébresszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése