..lassan,fájdalmas vajúdással születik meg bennem a csend...Hangos szóval,már csak imádkozni szeretnék,és vidáman belekacagni a tavasz arcába...és szeretni,csak szeretni...embert,rögöt,fát ,eget,vihart és napsütést...Istent...Szelíden fogadni a szót,ha bántó,simogatással felelni a kék foltokra..mert,.még meg nem szült magzatom a csend...
Finom lábujjaival érintgeti a jégbe dermedt földet...fázósan kapkodja,de vágyának nem tud ellenállni...smaragd színű szoknyáját meg meg lebbenti,langyos fuvallattal simogatja a fák szunnyadozó ágait..és megborzong rajtuk az alvó rügy....valahol,messze egy rigó ébred fütyörészve...szerelmes...kacagva súgnak össze a patakok...és az ösvényen táncolva jön,jön a Kikelet.
Egy pillanatra magadhoz emeltél,Uram...szédületes magasságba,a Te tiszta ragyogó világodba...és én csak hunyorogtam és kétségbeesetten kapaszkodtam ... Csendet és békét kaptam tőled...levetted vállamról a terhet,keresztedre feszítetted,édes szeretetbe fürdetted szívemet...Mostantól,már csak feléd ágaskodik földre hullott lelkem.Fújd le kérlek róla a pórt és szemeimet emeld a magasba...hogy lássak.
