Két utolsó aranyló levelével búcsúzott el az ősz...könnyes ágaival kopogott ablakomon a barackfa és reggelre fehér kucsmát húztak homlokukra az erdők.Hideg csend borult a dombokra,füstölgő kémények merednek a szürke ég felé...Valahol egy magányos farkas vonít a csendben..Mécses után nyúl.megborzadt lelkünk ,hogy fényt gyújtson és meleget.Közelebb kellene húzódni egymáshoz,hogy jusson mindenkinek a fényből és melegből,hogy érezzük a másik lelkének rezgéseit és majd Isten tenyerére emel és betölti fénnyel kihűlt szívunket,mint egykor a hideg barlangot.
Táplálom lelkemet...szép szavakkal,gyönyörű dalokkal,Isten csodálatos teremtett világával...,érzésekkel és érzelmekkel...Isten tiszta tekintete simogatja arcomat,mint őszi napsugár az elalvó világot...tenyerére emel,hogy jobban lássa lelkemet és dédelget,mint jó anyám ,ha láz gyötört...Most érzem és lehet,hogy értem is határtalan szeretetét...meleg van és Ő ragyog rám a gyermekek arcáról ...Szememből öröm könnyek gördülnek ,imára kulcsolom két kezem és hálát rebeg kiszáradt ajkam...köszönöm Uram tenyered meleg szeretetét...simogatásodat ,oltalmadba ajánlott lelkemet mit még anyám előtt szerettél...köszönöm a fényt amit szemem elé gyújtottál Uram,hogy lássak is
Most lelkünk összeér a múlttal és lapozzuk megfakult emlékeinket.Arcok,hangok,ölelések,simogatások villannak meg a pislákoló gyertyák meleg fényében...és itt vannak velünk azok akik már rég átlépték a világunk határait...Angyal szárnyukkal simogatják megfáradt lelkünket...hitet és reményt adnak Megtisztitják régen kiszáradt könnyeink forrását,hogy tisztára moshassuk benne megfakult lelkünket...mert...,,legárvább,akinek még halottai sincsenek,,
