Virágzik megfáradt lelkem,mint ősszel egy napfénybe szerelmesedett vén cseresznyefa...Újra kinyílt szemem és látom azt amit eddig csak néztem...elszorult torkomból kitörnek a bennem élő dallamok...elkaptam az idő fonalát,hogy el ne szálljon fölöttem és boldogsággal tölt el a szabadság.Magamhoz ölelem az eget és a földet ,velük egy ritmusban lüktet ereimben a vér ...Parányi porszem vagyok itt az Isten tenyerén ,de Neki egyformán fontos...arcomon érzem leheletét,újaimban szeretetének formáját.Gyermek szemével nézi őszülő lelkem állandó formálódását..és hagy élni...ahogy én akarok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése