Első lélegzetünk illata,mikor e világba belesírtunk,anyácska tejszagú össze nem téveszthető nyugalmat és biztonságot idéző illata...napsütötte fenyves erdő,virágos rét méz illata,szeptemberek iskola illata,nagyanyánk rejtelmes szekrényének levendula illata...karácsonyok fenyőillatos kalácsa...szerelmünk bőrének bizsergető,édes illata...kisbabánk semmihez nem fogható,felejthetetlen illata,tengernek ,végtelenség illata,eső üdítő illata,tél fagyos illata,a templom csend és nyugalom illata...Isten kezének szeretet illata...életünk észrevétlen de meghatározó kísérői vagytok.
A szülőfalu, a szülőföld fogalmát korán megtanulja az ember, szeretetét pedig az ismeretek gyarapításával, az érzelmi kapcsolatok mindennapiságával lehet elmélyíteni. Ehhez elég egy feltekintés a gólyafészekre, egy őszinte, közös rácsodálkozás a fákra, a virágokra, a patakra és az emberekre. Egy séta kézen fogva, a játék felszabadultsága, a miértekre adott egyszerű válaszok biztonságérzést adnak –egy a saját emlékeinkben is boldognak vallott- gyermekkorban. Ez a közösséghez tartozás szempontjából már óvodás és kisiskolás korban meghatározó, hogy a ma még emberke felnőtt korban eligazodjon kis világából kinőtt hazájában. Életünk „aranykora” az óvodás kor: a szép élmények már apró emlékként már elraktározódnak, a felismerés megismeréssé mélyül, a barátság, a szeretet szavai igazi tartalmat nyernek, amikor még minden érzelem és annak megnyilvánulása őszinte. Különös és tiszta világ az óvodásoké: nem elég leguggolni velük szemben és gügyögni hozzájuk, hanem meg kell ( újra) tanulni velük lélegezni, mosolyogni és álmodni, s ha már elfogadtak, hagynak belépni varázslatos világukba.
Kedves és igaz sorok! Szeretettel olvastalak. Gyuri
VálaszTörlésA szülőfalu, a szülőföld fogalmát korán megtanulja az ember, szeretetét pedig az ismeretek gyarapításával, az érzelmi kapcsolatok mindennapiságával lehet elmélyíteni. Ehhez elég egy feltekintés a gólyafészekre, egy őszinte, közös rácsodálkozás a fákra, a virágokra, a patakra és az emberekre.
VálaszTörlésEgy séta kézen fogva, a játék felszabadultsága, a miértekre adott egyszerű válaszok biztonságérzést adnak –egy a saját emlékeinkben is boldognak vallott-
gyermekkorban. Ez a közösséghez tartozás szempontjából már óvodás és kisiskolás korban meghatározó, hogy a ma még emberke felnőtt korban eligazodjon kis világából kinőtt hazájában.
Életünk „aranykora” az óvodás kor: a szép élmények már apró emlékként
már elraktározódnak, a felismerés megismeréssé mélyül, a barátság, a szeretet
szavai igazi tartalmat nyernek, amikor még minden érzelem és annak megnyilvánulása őszinte.
Különös és tiszta világ az óvodásoké: nem elég leguggolni velük szemben
és gügyögni hozzájuk, hanem meg kell ( újra) tanulni velük lélegezni, mosolyogni és álmodni, s ha már elfogadtak, hagynak belépni varázslatos világukba.
Pődör György